.JPG)
_____________________________________
Herman Van Rompuy-t, aki az Európai Tanács első „főállású” elnöke volt, 2009 novemberében választották meg, és 2009. december 1-jétől, a Lisszaboni Szerződés hatályba lépésének napjától kezdve töltötte be tisztségét. 2012 júniusában újraválasztották 2014 novemberéig. Mielőtt az egyik legjelentősebb uniós intézmény vezetője lett volna, számos fontos kormányzati pozíciót töltött be hazájában, Belgiumban. Többek között miniszterelnök-helyettes és költségvetési miniszter (1993-1999), államminiszter (2004), a képviselőház elnöke (2007-2008) és miniszterelnök is volt (2008-2009). A 67 éves politikus filozófia szakon szerzett alapfokú egyetemi végzettséget, és alkalmazott közgazdaságtanból mesterfokú diplomát a Leuveni Katolikus Egyetemen. Politikai karrierjét a ’70-es években kezdte a Keresztény Néppárt (CVP) ifjúsági tanácsában, ahol politikusi évei alatt számos feladatott látott el.
Kinevezése az Európai Tanács élére 2009-ben, Catherine Ashton kül- és biztonságpolitikai főképviselővé választásával együtt, jelentős visszhangot váltott ki, mert egyiküket sem tartottak elég karizmatikusnak ilyen fontos pozíciók betöltéséhez. Végül azonban épp visszafogott, konszenzus-kereső jelleme szerezhette meg Van Rompuy számára az elnöki széket, hiszen az uniós vezetők nagy valószínűséggel nem akartak megválasztani egy túlzottan erős és befolyásos személyt az Európai Tanács első elnökévé. Ötéves mandátuma alatt Van Rompuy olyan vezetőnek bizonyult, aki maximálisan elköteleződött az európai integráció mellett, és képes volt megőrizni az Unió egységét a gazdasági és pénzügyi válság közepette is.
Van Rompuy november 25-én tartott előadást a párizsi Sciences Po egyetemen, amely akár záróbeszédeként is értékelhető. A közönségnek beszélt az elnöksége alatt elért eredményeiről, valamint arról, hogy hogyan képzeli el Európa jövőjét, elsősorban az integrációra fókuszálva. Az EU-ra váró legnagyobb kihívások között említette a szélsőséges eszmék és a populizmus elleni harcot, az európai gazdaság fellendítését, valamint az ukrán válság és Nagy-Britannia helyzetének megoldását. Az utóbbi kapcsán hozzátette: „Nagy-Britannia nélkül Európa megsebzett és hiányos lesz, így mindent meg kell tennünk, hogy ezt elkerüljük, de akárhogy is lesz, Európa túl fogja élni. Franciaország nélkül azonban Európa – az európai eszme – meghalna.” Utóbbi kijelentésében arra a meggyőződésére utalt, hogy Franciaországnak újra át kell vennie a vezető szerepet az EU-ban. Van Rompuy három útmutatást adott az őt követő Donald Tusknak: mondjon igazat, ébresszen reményt és állítsa vissza az elveszett bizalmat az uniós politikai színtéren. Mandátuma végével Van Rompuy befejezi politikai karrierjét és oktatni fog a College of Europe-ban, valamint a Louvain-la-Neuve-i egyetemen.
Az Európai Tanács leköszönő elnöke december 1-jén, Brüsszelben adta át tisztségét utódjának, Donald Tusknak, az Európai Tanács első ilyen ünnepségén a Lisszaboni Szerződés óta. Tuskra mint „Lengyelország első fiára” hivatkozott, és bizakodását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az EU jó kezekbe került, hiszen Tusk egy bölcs politikus és egy igaz európai. Az új elnök egy borostyán-követ ajándékozott elődjének szerencsehozó talizmánként.
Az 57 éves lengyel ex-miniszterelnök, aki történelmet tanult a Gdański Egyetemen, már fiatalon érdeklődött a politika iránt. Egyetemi évei alatt a kommunista rezsim ellen irányuló illegális tevékenységekbe keveredett, és illegális szakszervezetekkel működött együtt. Az 1980-as években kenyérárusként és kétkezi munkásként dolgozott, ugyanakkor azonban részt vett a lengyel Szolidaritás mozgalom tevékenységében is: alapítója lett egy független diákszövetségnek, és munkatársa egy újságnak, melyek mind a mozgalommal álltak kapcsolatban. Ezen kívül megalapította a havonta megjelenő Politikai Szemlét, mely a liberális gazdaság és demokrácia eszméit hirdette. Az első lengyel Európa- és vállalkozáspárti politikai tömörülésnek, a Liberális Demokratikus Kongresszusnak, is társalapítója volt. Az 1990-es években Tusk parlamenti képviselő volt, majd a 2000-es évek elején a Civil Platform egyik elindítója lett. 2003-ban már a párt vezetője volt, és 2007-ben miniszterelnök lett. Hét évig töltötte be tisztségét, mely időszak alatt Lengyelország képes volt megőrizni gazdasági növekedését, sőt gazdasága majdnem 20%-kal nőtt a válság ellenére.
Tuskot augusztus 30-án, egyhangúlag választották meg az EU vezetői az Európai Tanács elnökévé. A tisztújító ceremónián elmondott beszédében tiszteletét fejezte ki Van Rompuynak, főként azért, amiért sikerült „Európát kikormányoznia a viharból.” Hozzátette, hogy eltökélt célja, hogy sikerre vezesse Európát, mely sikerhez négy hozzávaló kell. Az első az alapvető értékek (szolidaritás, szabadság és egység) védelme a külső és belső fenyegetettségek ellen. Ezzel megerősítette Van Rompuy kijelentését, aki ugyanezen az eseményen szintén felhívta a figyelmet az európai értékek védelmére. A második hozzávaló a sikerhez a válság leküzdése, melynek a Gazdasági és Monetáris Unió teljes megvalósításán kell alapulni, persze nem megfeledkezve az euró helyzetéről sem. Harmadszor, Tusk egy nemzetközileg erős Európát képzel el. Végül, de nem utolsó sorban az új elnök utalt az EU-USA kapcsolatokra, mint a „demokráciák közösségének” gerincére. Elnökként prioritásnak fogja tekinteni a pénzügyi válságból való kilábalást, az ukrán helyzet hatékony kezelését, valamint a brit kilépés megakadályozását.
Tusk megválasztása okos lépés volt az Unió vezetőitől: egy olyan politikusként, akiben egyaránt meg van a kompromisszumkötés és a népszerűtlen döntések megvalósításának képessége, a lengyel ex-miniszterelnök teljesen alkalmas a pozícióra. Az, hogy van tapasztalata Kelet-Európával és jól ismeri Oroszországot, valamint, hogy jó kapcsolatban van a legtöbb EU-s állam- és kormányfővel (köztük Merkellel, Hollande-dal és Cameronnal is) bizonyára mind az ő, mind pedig az Unió javát fogja majd szolgálni. Ha összehasonlítjuk Van Rompuy és Tusk nézeteit, egyértelmű, hogy nem mindenben értenek egyet: Van Rompuy meggyőződését arról, hogy a franciáknak vezető szerepet kell betöltenie az EU-ban, például, nem biztos, hogy lelkesen támogatná Tusk, hiszen egy „új” de nagy tagállam politikusaként korábban már nemtetszését fejezte ki a franciák és németek túlzott dominanciájáról az eurozóna tárgyalások során. Másrészt azonban Tusk osztja Van Rompuy európai értékek iránti elkötelezettségét, amely mindenképpen egy jó irány, hiszen az olyan értékeknek, mint a demokrácia, a szolidaritás és a szabadság valóban az európai integráció vezető alapelveinek kell lenniük. Van néhány körülmény, mely kritikákat vethet fel Tusk személyével kapcsolatban, például nem tökéletes angol és francia tudása, vagy az, hogy Lengyelország nem tagja az eurozónának. Az első kritika elég sok más fontos posztot betöltő uniós vezetővel szemben megfogalmazható, ezen kívül könnyen orvosolható is, míg a másik akár még előnyökkel is járhat az unió fiskális-gazdasági koordinációjára nézve, hiszen abban mind az eurót használó, mind a még csak az előkészületi fázisban járó tagállamoknak részt kell venniük. Tusk első nagy megmérettetése december 18-án lesz, amikor az uniós vezetők egy európai befektetési alapról fognak tárgyalni, melynek célja az európai növekedés serkentése. Mi, európai polgárok, pedig reménykedjünk abban, hogy Donald Tusk kinevezése egy a régi és új tagállamok közti vitasorozat végét jelenti, és közösségünk egy okos, karizmatikus vezetőt kapott, aki megfelelően tud majd irányítani a nehéz időkben is.
The views expressed above belong to the author and do not in any way represent the views of the HAS Centre for Social Sciences.