_____________________________________
- Egy évvel a 2015. évi válság tetőzése után a menekültkérdés Európában mintha nyugvópontra jutna. Elsősorban az EU Törökországgal megkötött egyezségének köszönhetően jóval kevesebb, bár továbbra is átlagon felüli menedékkérő érkezik a kontinensre
- A tömeges beáramlás mérséklődésével párhuzamosan jó időre lekerült a napirendről a Közös Európai Menekültügyi Rendszer átfogó, a központosítás felé irányuló reformja. EU 27 állama a szeptember 16-i pozsonyi csúcson elvetette a kötelező menekültkvótát és a külső határok megerősítése mellett foglalt állást.
- Magyarországon az érvénytelen, bár a kormány által politikailag eredményesnek tekintett népszavazás után a menekültügy témája már feltehetően nem fogja a korábbi szinten dominálni a napi közpolitikát.
Bár 2016 elején még kevesen vették volna biztosra, de mára kijelenthető, hogy a „nagy” európai menekültválság véget ért. A tavalyi 1,2 millió főnél jóval kevesebb, bár továbbra is átlagon felüli menedékkérő érkezhet Európába. (Igaz, hogy az év első felében közel 600 ezer új menedékkérelmet regisztráltak, azonban benyújtóik nagy része feltehetően már korábban megérkezett a kontinensre.)
A válság végét azonban a kérelmezők számánál jobban demonstrálja, hogy az Európai Unió Törökországgal megkötött menekültügyi alkuja működőképesnek bizonyult: Görögországba 2016 áprilisától már csak pár ezer ember érkezett havonta, a nyugat-balkáni migrációs folyósó pedig – ha nem is maradéktalanul – lezárásra került. Újból a jóval hosszabb (így egyben drágább és veszélyesebb) Líbiából kiinduló tengeri útvonal vált meghatározóvá.
A legfontosabb kibocsátó országok belső helyzete is megváltozott. Irakban az Iszlám Állam lényegében Moszul környékére szorult vissza, így többszázezer menekült térhetett vissza otthonába. Szíriában a kormányerők és a kurdok győzelmei inkább a stabilizálódást vetítik előre, míg a török hadsereg intervenciójának egyik célja szintén a menekültek beáramlásának megállítása volt egy biztonságos zóna létrehozásával.
A menekülthelyzet csillapodásával az Európai Unió túlléphetett saját menekültpolitikájának válságán is. A Közös Európai Menekültügyi Rendszer (CEAS) nem volt képes egy milliós nagyságrendű tömeges beáramlás hatékony kezelésére, hiszen jogszabályait a tagállamok hajtják végre, ráadásul egy válsághelyzet esetén a rendszert összetartó szolidaritás és felelősségmegosztás elveinek teljesítése csak minimálisan kényszeríthető ki.
A Juncker-bizottság emiatt kísérelte meg még 2015 tavaszán a CEAS átfogó reformját, amelynek kétségtelenül legjelentősebb része a dublini rendszerből fakadó egyenlőtlen terhek menekültkvótákkal való kiegyensúlyozása lett volna. A menedékkérőkket központilag elosztó kvótákkal szembeni tagállami ellenérzés már kezdettől fogva nyilvánvaló volt, és csupán az akut menekültválságra való tekintettel sikerült egy átmeneti jellegű, mindösszesen 160 ezer fő áthelyezésére és áttelepítésére vonatkozó kötelező kvótát elfogadni. Az intézkedés elsődleges célja az uniós válságkezelés létének szimbolikus demonstrálása volt, de nem vitt közelebb a megoldáshoz, hiszen végrehajtása jelenleg is csak a kezdeti szakaszban van. A menekültválság végét a befogadó tagállamok megváltozó hozzáállása, illetve a már említett külpolitikai lépések hozták el.
Az Európai Bizottság ennek ellenére továbbra is egy állandó kvótarendszer bevezetése mellett foglalt állást és 2016 júliusában meg is jelentetett egy tervezetet a CEAS ezirányú átalakításáról, mely a magyar kvótanépszavazás fontos hivatkozási alapja lett. A terv a Tanácsban való elfogadásának azonban már kevés realitása maradt, hiszen valamennyi uniós tagállam érzékelhetően inkább a külső határok védelmében, a menedékkérők számának csökkentésében és védelemre nem szorulók visszaküldésében akart közösen eredményeket elérni.
A kvótarendszer véglelges elvetésére állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács pozsonyi csúcsán került sor, ahol a tagállamok már az Egyesült Királyság nélkül tanácskoztak az EU jövőjéről. A közösen elfogadott pozsonyi „roadmap” rögzítette, hogy a tagállamok soha többé nem fogják engedni a tavalyi évhez hasonló, ellenőrizetlen beáramlások megtörténtét és tovább csökkentik az irreguláris migránsok számát. A külső határok védelmére konkrét intézkedéseket vezetnek be, valamint együttműködnek a kibocsátó harmadik országokkal is, elősegítve többek között az elutasított kérelmezők visszafogadását. (Afganisztánnal már meg is kötötték az egyezményt, amely lehetővé teszi korlátlan számú afgán állampolgár visszaküldését hazájuk biztonságosnak ítélt részeire.) Ezzel szemben a tagállamok közti szolidaritás és felelősségmegosztás elmélyítésére csupán utalás történt, hangsúlyozva, hogy konszenzust kell keresni az EU hosszútávú migrációs politikáját illetően.
Az EU menekültpolitikájában tehát várhatóan belátható ideig nem fog történni centralizáció, leszámítva a külső határok védelmére vonatkozó lépéseket. A tagállamok továbbra is maguk bírálják el – figyelembe véve az európai menekültjogot – az egyes kérelmeket, mintahogy maguk állítják össze a biztonságos harmadik országok listáját is. A tagállamok menekültpolitikában megőrzött szuverenitása egyben a CEAS működési hibáinak konzerválódását is jelenti, bár ez a válsághelyzeteket leszámítva kezelhető problémát jelent csak.
A még az év első felében meghirdetett magyar kvótanépszavazás október 2-án való megtartásakor már sokat vesztett aktualitásából. A kezdettől fogva politikai jellegű, közvetlen közjogi következménnyel nem járó népszavazás végül az 50% alatti részvételi arány miatt érvénytelen lett, ugyanakkor több mint 3 milló magyar választópolgár utasította el, hogy „az Európai Unió nem magyar állampolgárok a magyar Országgyűlés hozzájárulása nélkül Magyarországra történő kötelező betelepítését írhassa elő.” A szavazás eredményének eltérő értelmezésétől függetlenül várható, hogy a menekültkérdés Magyarország társadalmi és politikai életében is a korábbinál kisebb szerepet fog játszani. A tavalyi év migrációs eseményei a közeljövőben feltehetően nem fognak megismétlődni.
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként