_____________________________________
- A Bíróság szerint a jelenleg kidolgozott jogi keretek között jogszerűen nem történhet meg az Unió csatlakozása az Egyezményhez.
- Ennek oka, hogy a csatlakozást lehetővé tevő nemzetközi szerződéstervezetben nem garantált az uniós jogrend autonómiájának és sajátosságának megőrizhetősége.
- Ezzel a Bíróság mintha megtagadná az általa szorgalmazott kooperatív alkotmányosság elképzelését, és még kifejezettebben kiállna az uniós jog sérthetetlensége mellett.
- A Bíróság ugyancsak nyilvánvalóvá tette, hogy az Európai Unióban az alapvető jogok védelmét egyedül az uniós jog és szakpolitikák adta keretek között lehet értelmezni.
- A vélemény által követett értelmezési konstrukció sok újdonságot nem tartalmaz, viszont ellentmondásosnak található az az alapvető megfontolás, hogy az uniós jogrend továbbfejlesztése és kiegészítése érdekében történő csatlakozás azon az alapon nem megengedhető, hogy az megváltoztatná az uniós jog lényeges ismertetőjegyeit.
- Bár a vélemény formális és funkcionális szempontból védhető, az Egyezményhez való csatlakozás elodázódása – amennyiben a Bíróság által felvetett hiányosságok jogilag egyáltalán orvosolhatók – nem tesz jót az értékdeficitjével gyakran szembesített Európai Uniónak.
- Bár az Unió és az Egyezmény nagyobb konfliktusok nélkül évtizedekig egymás mellett tudott élni, az alapvető jogokat érintő uniós szabályozás számának és intenzitásának növelésével nem engedhető meg, hogy az Unió kívül maradjon az Emberi Jogi Bíróság közvetlen joghatóságán.
- Ez annak ellenére is így van, hogy az Egyezmény és kikényszerítésének rendszere súlyos strukturális, valamint rendszeresen felbukkanó legitimációs problémákkal küzd.
1996-ot követően az Európai Bíróság ismét lehetőséget kapott arra, hogy kifejthesse jogi véleményét az Európai Unió az Európai Emberi Jogi Egyezményhez (Egyezmény) történő csatlakozását illetően. Bár az EUSZ 6. cikk 2. bekezdése által a csatlakozás alkotmányos háttere alapjaiban megváltozott, a Bíróság ismételten a csatlakozás jogi meg nem engedhetősége mellett foglalt állást. Számos, a csatlakozás érdemét és eljárási vetületét érintő kifogása alapján elmondható, hogy a csatlakozás jogi előkészítése nem volt megfelelő. A Bíróság által legfontosabbnak megjelölt hiányosság az volt, hogy a csatlakozást előkészítő jogi dokumentumok nem fordítottak kellő figyelmet az Európai Bíróság az uniós jogrendre vonatkozóan kifejlesztett alapvetéseire, illetve a vonatkozó jogi rendelkezések nem biztosították ezen alapvetések sérthetetlenségét. A Bíróság különösen azt nehezményezte, hogy a csatlakozás jogi dokumentumai nem tartalmaznak olyan kifejezett jogi biztosítékokat, amelyek az Egyezmény befolyása ellenében segítenének megőrizni az uniós jog autonómiáját és sajátosságát.
A vélemény – a Bíróság által a Kadi ügyben az uniós jog és a nemzetközi közjog közötti viszony tekintetében kifejtettekhez hasonlóan – egyértelműen kiállt az uniós jogrend más jogrendszerektől való különállósága, valamint sérthetetlensége mellett. A Bíróság a véleményben többször is hangsúlyozta, hogy a csatlakozás jogszerűségének megítélése során az uniós jogrend különállóságát és sérthetetlenségét veszi alapul, és egyedül abban az esetben járul hozzá a csatlakozáshoz, amennyiben a csatlakozással járó szükségszerű kötelezettségektől eltekintve nem sérül az uniós jog autonómiája és sajátossága. Az EU Bíróságtól visszatetszést kelthet ez, az uniós jog jelenlegi állapotával többé-kevésbé összhangban lévő, keménykezű megközelítés. Ugyanis pár évtizeddel korábban (Solange I és Solange II) az uniós jog ezen nagyra értékelt tulajdonságainak megszilárdulása nagyban függött az uniós jog autonómiájával és sajátosságaival hirtelen szembesített nemzeti alkotmánybíróságok jóindulatától és együttműködésre való hajlandóságától. Az autonóm uniós jog nemzeti jogrendszerekben történő közvetlen kikényszeríthetősége – különösen amennyiben az a tagállami alkotmányjog által védett értékeket és elveket látszott sérteni – megkövetelte a befogadó oldal befogadásra való szándékát, valamint azt is, hogy a befogadó oldal eltekintsen a rendelkezésre álló hatáskörök gyakorlásától. Ettől az együttműködésen alapuló alkotmányosságtól való elfordulást jelezheti az Európai Bíróság ragaszkodása ahhoz, hogy az Egyezményhez való csatlakozás semmiféleképen sem érintheti az uniós jogrend alapvető sajátosságait.
A Bíróság – fenntartva a korábbi gyakorlatában foglaltakat – megerősítette, hogy az alapvető jogok védelmét nem univerzális jelleggel, hanem az uniós jog és szakpolitikák adta jogi, politikai és kormányzási keretek között látja el. Ez nem jelenti, hogy az Európai Bíróság nem veszi komolyan az alapvető jogok védelmét. Inkább arról van szó, hogy az alapvető jogok értelmezése és alkalmazása során figyelembe veszi az uniós jog és szakpolitikák sajátosságait, valamint érvényesíteni fogja az uniós jogban megszokottnak tekinthető funkcionális és teleologikus megközelítést. A vélemény nyilvánvalóvá tette, hogy az alapvető jogok védelme az Európai Unióban másutt nem jelentkező sajátosságokkal bír, és ezen sajátosságok fennmaradása és megőrzése nem szenvedhet csorbát az Unió az egyezményhez történő csatlakozása következtében.
Az uniós jog, valamint az alapjogok uniós védelmének különállóságát és sajátos tulajdonságait az Egyezményhez való csatlakozást elutasító érvelés homlokterébe helyező vélemény talán legnagyobb problémája egy ellentmondás. E szerint az uniós jogi-alkotmányos settlementet megváltoztatni kívánó csatlakozás azon okból nem jöhet létre, hogy a csatlakozás jogi előkészítése a jelenlegi formában nem zárja ki az uniós jog és az uniós alapjogvédelem eddig megszerzett sajátosságainak az Egyezmény jogának hatásából következő megváltozásának lehetőségét. Bár az Egyezményhez való csatlakozást előíró EUSZ 6. cikk 2. bekezdés formálisan értelmezhető úgy, hogy a csatlakozásnak a fennálló alkotmányos keretek között kell megtörténnie – amelybe a Bíróság értelmezése szerint az uniós jog és alapjogvédelem autonómiája és sajátossága is beleértendő. Amennyiben hihetünk az uniós jogot és kormányzást érintő értékalapú kritikáknak, a csatlakozásnak elsősorban az uniós alkotmányos és jogrend továbbfejlesztését, a jelenlegi alkotmányos hiányosságok meghaladását kellene szolgálnia. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy az uniós jogi-alkotmányos rendszer egy meghatározott, töredékes, érték- és alapjogvédelmi alapon kritizálható gazdasági és társadalmi berendezkedés (értsd: nyitott versenypiacok integrációja) megvalósítása érdekében jött létre. Amennyiben a tagállamok az EUSZ 6. cikk 2. bekezdésben ezen gazdasági és társadalmi berendezkedés fejlesztése, vagy éppen meghaladása mellett foglaltak állást, elkerülhetetlen, hogy az Egyezményhez való csatlakozással ne változzanak meg annak, az uniós kötelezettségek hatékony érvényesülését kiemelt értékként kezelő jogi-alkotmányos alapjai. Természetesen értékelendő a Bíróság azon implicit módon tett felvetése is, hogy az uniós jogrend autonómiájának és sajátosságainak megkérdőjelezése esetében – történjen az bármilyen nemes célból is – veszélybe sodródna a pusztán gazdasági integrációs célkitűzéseknél jóval többet vállaló, és fokozatosan egyre többet teljesítő Európai politikai és gazdasági integráció fenntarthatósága. Az uniós jog elvégre nem a jog hatékony kikényszerítését előnyben részesítő jogászok kedvéért fejlesztette ki sajátos alapvető elveit és ragaszkodik különállóságához, hanem azon funkcionális oknál fogva, hogy ezek nélkül a tagállamok által felvállalt közös politikák és kötelezettségek hatékony és mielőbbi megvalósulása kérdőjeleződne meg.
Amennyiben nem orvosolhatók a Bíróság által felvetett jogi kifogások, és véleményünk szerint, a Bíróság igencsak nehéz feladat elé állította a csatlakozást előkészítő jogi dokumentumok készítőit, az uniós alapjogvédelmi rendszer és az Egyezmény továbbra is a jelenlegi, eddig súlyosabb konfliktusoktól mentes egymás mellett élés rendszerében határozhatja meg egymáshoz való viszonyát. Erre jó esély van, hiszen a Bosphorus ítéletben az alapvető jogok uniós védelme számára biztosított meglehetősen tág mozgástérben a rendszerszintű konfliktusok lehetősége minimális. Természetesen ehhez szükséges az Unió hajlandósága arra, hogy az Egyezmény alapján megfogalmazott kifogásoknak – a kooperatív alkotmányosság jegyében – helyt adjon (M.S.S. és N.S.). Viszont abban az esetben, ha az Unió tovább növeli az alapvető jogokat érintő szabályozási tevékenységének intenzitását, valamint a tagállamok közötti együttműködést elősegítendő, az alapjogi problémákat „kreatív”, alapvetően a funkcionalitás és hatékonyság jegyében született eszközökkel (pl. büntetőjogi területen a kölcsönös elismerés kötelezettségének meglehetősen kétes alapjogi minimum-megoldásokkal történő alkotmányosítása) próbálja megoldani, feltehető, hogy az Egyezmény alatt jelenleg élvezett szabadság keretei szűkösnek fognak bizonyulni. Egyedül az Egyezményhez való csatlakozás tud majd az állampolgároknak, az érdekelt gazdasági szereplőknek és a tagállamoknak megnyugtató megoldást nyújtani.
Az Európai Unió az Egyezményhez történő csatlakozását sürgető értékalapú kifogások és alapjogvédelmi aggályok annak ellenére is érvényesek, hogy az Unió egy súlyos strukturális problémákkal küszködő kollektív nemzetközi alapjogvédelmi rendszerhez csatlakozna. Az Európai Emberi Jogi Bíróság bőven teljesítőképessége határain túl üzemel, amely helyzet csak tovább súlyosbodna az Uniót érintő ügyek fokozatos, majd egyre bővülő megjelenésével. Ugyancsak problémát okoz, hogy az Egyezmény szerződő államai rendszeresen megkérdőjelezik a strasbourgi bíróság ítéleteinek legitimációját, amely probléma még kiélezettebbé válna, ha az uniós tagállamok az Unió keretében fejeznék ki ellenállásukat az acquis alapjogi hiányosságait érdemben – akár az uniós jog és kormányzás által oly nagy becsben tartott hatékony érvényesülés kárára – megállapító strasbourgi ítéletekkel szemben.
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.