_____________________________________
- Az Európai Bizottság 2015. november 6-án közzétette javaslatát a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) fenntartható fejlődésre vonatkozó fejezetének szövegéről.
- A TTIP tervezett fejezete kulcsfontosságú a részes felek közpolitikai és szabályozási mozgástere szempontjából, ugyanis elvi szinten e fejezet rendelkezései határozzák majd meg, hogy az EU és az USA környezetvédelmi intézkedései mennyiben térhetnek el a TTIP alapvető liberalizációs célkitűzéseitől.
- A tervezett fejezet háttérként a fenntartható fejlődés széles fogalmára épít, alapelvi szinten nevesíti a felek szabályozáshoz való jogát és a magas védelem követelményét, illetve rendezné a felek multilaterális környezetvédelmi egyezményei és a TTIP közötti viszonyt.
- A szövegtervezet helyteleníti a „race to the bottom” hatást elősegítő azon gyakorlatot, amely a környezetvédelmi normák szintjének csökkentésével teszi vonzóbbá a beruházási környezetet, azonban e klauzula megfogalmazása jóval elmarad a szigorúbb nemzetközi példák, pl. a NAFTA követelményeitől.
- A szövegtervezet jó alapot ad ahhoz, hogy a részes felek multilaterális környezetvédelmi egyezményeiből fakadó kötelezettségei, a környezetvédelmi szabályozásuk és a TTIP szabadkereskedelmi rendelkezései közötti összhang biztosítható legyen.
Az Európai Bizottság 2015. november 6-án tette közzé javaslatát a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) fenntartható fejlődésre vonatkozó fejezetének szövegéről („Kereskedelem és fenntartható fejlődés”). Habár az egyezmény végleges szövegének kialakításához még hosszú út vezet, a tervezet megjelenése alkalmat ad annak általánosabb vizsgálatára, hogy milyen szerepet játszik a transzatlanti tárgyalásokon a környezetvédelem és miért fontos, hogy az egyezmény integráljon meghatározott környezetvédelmi szempontokat. Ennek tükrében a most közzétett szövegtervezet fontosabb elemeit is vizsgáljuk, annyi korlátozással, hogy a jelen bejegyzés kizárólag a fenntartható fejlődés környezeti aspektusait érinti, és nem tárgyalja a szövegtervezetben szintén szereplő, a munkával összefüggő szociálpolitikai megfontolások integrációját. A TTIP tervezett fejezete kulcsfontosságú a részes felek közpolitikai és szabályozási mozgástere szempontjából, ugyanis elvi szinten e fejezet feltételei határozzák majd meg, hogy az EU és az USA környezetvédelmi intézkedései mennyiben térhetnek el a TTIP alapvető liberalizációs célkitűzéseitől.
Annak megválaszolásához, hogy miért fontos a TTIP-ről folytatott tárgyalásokon a környezetvédelem, egy általános, és egy specifikus – az Európai Uniót érintő – szempontot érdemes megvizsgálni. Az általános szempont a kereskedelem és a környezet viszonya. Tehát az e fejezetben szabályozott kérdések gyökere a nemzetközi kereskedelmi jogi szabályozás és a környezetvédelem szempontjai között feszülő, nehezen kibékíthetőnek tűnő konfliktusra vezethető vissza. Egyrészt ugyanis nehezen tagadható, hogy az elsősorban a liberalizációs célkitűzés mentén kialakított nemzetközi kereskedelem jóléti következményei mellett számos negatív, externális környezeti hatást is eredményez, ami adott esetben a környezeti állapot romlásában, a szennyezés növekedésében, és így további (pl. akár népegészségügyi) hatásokban fejeződik ki. Azonban e konfliktusos helyzet másik olvasata, hogy az államok által bevezetett környezetvédelmi intézkedések is befolyásolhatják a nemzetközi kereskedelmi forgalmat, pl. a magasabb szintű környezetvédelmi szabványok kereskedelmet eltérítő hatást fejthetnek ki. Mindez azonban nem csak az állam meghatározott nemzeti környezetvédelmi célú intézkedései és a kereskedelmi egyezmény közötti célkonfliktusokat jelentheti, hanem magasabb szabályozási konfliktus lehetőségét is felveti. A kereskedelmi egyezményben résztvevő államok ugyanis számos olyan multilaterális környezetvédelmi egyezménynek is részesei, melyek kereskedelmet korlátozó intézkedések bevezetésére adnak lehetőséget, vagy egyenesen erre kötelezik a részes államokat.
E konfliktushelyzet mellett az Európai Unió szemszögéből nézve olyan specifikus okokat is találunk, amelyek megkerülhetetlenné teszik, hogy a környezetvédelem a kereskedelmi tárgyalások napirendjére kerüljön. Mindamellett, hogy a környezetvédelem iránti érzékenységnek mély gyökerei vannak Európában, az EU „értékvezérelt” kereskedelempolitikája is jelentősen befolyásolja a transzatlanti kereskedelmi tárgyalások környezeti kontextusát. Ennek az értékszemléletű megközelítésnek a lényege, hogy az Európai Unió a realista, kereskedelmi és gazdasági érdekekkel összefüggő szempontok mellett törekszik számos nem kereskedelemi célkitűzést is megvalósítani kereskedelempolitikai eszközeivel, és így síkra száll a környezetvédelem, valamint a fenntartható fejlődés nemzetközi kereskedelmi jogon belüli integrációja mellett. Ez napjainkra már az Unió világos alapszerződési kötelezettségévé vált. A környezetvédelmi politikával összefüggő horizontális integrációs elv mellett az egységes külkapcsolati célkitűzések és alapelvek is ezt a kötelezettséget fejezik ki (EUSz 21. cikk és EUMSz 205. cikk): a kereskedelempolitikai döntéshozatalban a liberalizációs célkitűzés mellett számos nem kereskedelemi jellegű, így környezetvédelemmel is összefüggő szempont mérlegelése szükséges.
Mindezek tükrében adódik a kérdés, hogy a most közzétett szövegtervezet hogyan próbálja említett konfliktust feloldani és hogyan határozza meg az EU és az USA környezetvédelmi eszközökkel kapcsolatos mozgásterét. A szöveg a fenntartható fejlődés fogalmát nem definiálja pontosan, azonban az általános szabályai között több dokumentumot nevesít (1. cikk (2) bekezdés) az 1992-es riói nyilatkozattól kezdve egészen az ENSZ Közgyűlés által 2015 szeptemberben elfogadott, 2030-ig terjedő programmal bezárólag. Ez a megoldás a fenntartható fejlődés fogalmának széles kontextusára enged következtetni. Ez azért is szembetűnő, mert így a TTIP az Európai Bizottság szövegtervezete szerint erősebb kontúrt biztosítana a fenntartható fejlődésnek ahhoz képest, amilyen formában jelenleg a multilaterális kereskedelmi szabályok, jelesül a WTO-egyezmény azt meghatározza. A WTO-egyezmény preambulumában szereplő formula ugyanis a gyenge fenntarthatóság fogalmát foglalja magában és lényeges terjedelmi korlátozásokat tesz, mivel a fenntartható fejlődés relevanciáját az adott tagállam fejlettségi szintjéhez köti. A WTO-egyezménnyel szemben, amely a kereskedelempolitikai célok alá rendeli a fenntartható fejlődést, a TTIP szövegtervezete egyrészt nyitottabb a fenntartható fejlődés fogalma felé, másrészt e tervezett szövegben szereplő fejezet szabályait nem a kereskedelempolitikai rendelkezések alá, hanem azok mellé helyezi. Azaz mintegy „korrekciós tényezőként,” a liberalizációs célkitűzések mellett érdemben veszi figyelembe a fenntartható fejlődésből fakadó szempontokat.
Emellett a tervezett fejezet általános szabályai közül két alapelv bír jelentőséggel. A szabályozáshoz való jog („right to regulate”, 3. cikk (1) bekezdés) biztosítja a szerződő felek mozgásterét annak érdekében, hogy a fenntartható fejlődéssel összefüggő prioritásaikat meghatározzák - a közpolitikai, jogi-szabályozási döntéseiket meghozzák -, és olyan védelmi szintet alakítsanak ki, amelyet szükségesnek tartanak. A tervezet kifejezetten hangsúlyozza, hogy a szabályozási jog gyakorlásának korlátját a szerződő felek multilaterális kötelezettségei jelentik, vagyis a kereskedelmet érintő, környezetvédelmi célú intézkedéseket a multilaterális környezetvédelmi egyezményekkel összhangban kell elfogadniuk. A szabályozáshoz való jog mellett a tervezett fejezet másik alapelvi rendelkezése a magas szintű védelem elve (3. cikk (2) bekezdés). Habár ennek kapcsán valószínűsíthető a tárgyaló felek közötti komoly vita, jelen szövegtervezet szerint ez az alapelv kötelezettségként fogalmazná meg a magas szintű védelem biztosítását, és egyben a felek kötelezettségeként írná elő a környezetpolitika és az védelmi szint folyamatos fejlesztését.
Az általános elveken túlmenően a szövegtervezet specifikus rendelkezései a szerződő felek multilaterális környezetvédelmi egyezményeiből fakadó kötelezettségeiket rendezik és hangolják össze az egyezménnyel. Ennek lényeges eleme az a mentesítő klauzula (10. cikk (5) bekezdés), amely értelmében a TTIP nem érinti a felek multilaterális egyezményei alapján fennálló kötelezettségeit, és e környezetvédelmi egyezmények keretei között szabadon vezethetnek be kereskedelmet is érintő, kereskedelmet korlátozó eszközöket. E megoldás egyedüli korlátja, hogy az ilyen intézkedések nem valósíthatnak meg nyilvánvaló diszkriminációt a felek között, valamint nem irányulhatnak rejtett kereskedelmi korlátozás bevezetésére. Ezen túlmenően a szövegtervezet szektorspecifikus rendelkezéseket is tartalmaz, amellyel az egyes területeken még pontosabban biztosítható az összhang a TTIP és az érintett nemzetközi környezetvédelmi egyezmény között. A szövegtervezet részletszabályokat tartalmaz a biológiai sokféleséget (11. cikk), a vadon élő állatok és növények kereskedelmét (12. cikk, kifejezetten utalva a CITES-re), a fenntartható erdőgazdálkodást (13. cikk, szintén hivatkozva a CITES-t és a Trópusi Faanyagok Nemzetközi Szervezetét), a fenntartható halászatot és mezőgazdaságot (14. cikk), valamint a vegyi anyagok és a hulladék kereskedelmét (15. cikk) érintő kérdéseket. A mentesítő klauzula és az említett részletszabályok megnyugtatóan oldanák meg azt a dilemmát, amely jelenleg a multilaterális szabályok (WTO) és a tagállamok környezetvédelmi egyezményei közötti kérdéses viszonyban mutatkozik meg.
A szövegtervezetből végül a részes államok környezetvédelmi normái és a kereskedelmi és beruházási rendelkezések viszonyát érintő garanciális szabály említhető. Eszerint a részes felek helytelennek minősítik azt a gyakorlatot, amely alapján a környezetvédelmi szabályozás védelmi szintjének csökkentésével kívánnak kedvező kereskedelmi és beruházási hatást elérni (17. cikk (1) bekezdés). Ez voltaképpen korlátozza annak a lehetőségét, hogy esetlegesen a hazai környezetvédelmi normák felfüggesztésével, konkrét szabályoktól való eltéréssel teremtsenek a részes államok kedvezőbb beruházási feltételeket és ösztönözzék a kereskedelmi forgalmat. E tilalom más nemzetközi kereskedelmi egyezményben is ismert. Példaként említhető a NAFTA, azonban a jelenlegi szövegjavaslat nem fogalmaz olyan szigorúan, minta a Kanada, USA és Mexikó közötti regionális kereskedelmi egyezmény. A NAFTA ugyanis egyértelműen a szerződő felek kötelezettségeként fogalmazza meg, hogy a beruházások ösztönzése érdekében tagállami szabályozást – többek között a környezetvédelem területén – felfüggeszteni, megszűntetni, vagy egyszerűen csak attól eltérni nem lehet, szemben a TTIP szövegjavaslatával, amely csak „helyteleníti” azt („The parties recognise that it is inappropriate…”). Fontos különbség továbbá, hogy erre az esetre a NAFTA eljárási következményeket is megállapít, mégpedig konzultációk kezdeményezését teszi lehetővé, ha az egyik részes fél sérelmezi egy másik állam gyakorlatát. E rendelkezés nyilvánvaló funkciója tehát az is, hogy elejét vegye az olyan káros verseny kialakulásának, amely a liberalizáció kiteljesítése során a még vonzóbb piaci körülményeket pl. az alacsonyabb költségszintek garantálása, a befektetések gyorsabb megtérülése érdekében a környezetvédelmi előírások, szabványok stb. felszámolásával éri el (vagyis hogy ténylegesen megakadályozza az ún. „race to the bottom” hatásokat). Ennek fényében az Európai Bizottság szövegjavaslata még fejleszthető lenne. Ez már csak azért is célszerűnek tűnik, mivel az USA a NAFTA tagjaként a szigorúbb szabályokkal a gyakorlatban is szembesül, így vélhetően nem okozna nehézséget a NAFTA modelljének átemelése e tekintetben a TTIP-be, tehát az ehhez szükséges kompromisszum könnyen kialakíthatónak tűnik.
Az Európai Bizottság szövegtervezete tehát jó alapot ad ahhoz, hogy a részes felek multilaterális környezetvédelmi egyezményeiből fakadó kötelezettségei, a környezetvédelmi szabályozásuk és a TTIP szabadkereskedelmi rendelkezései közötti összhang biztosítható legyen. Az uniós javaslat bizonyos tekintetben túlmegy a nemzetközi gazdasági jog eddigi megközelítésein (pl. a fenntartható fejlődés szélesen értelmezett fogalmával), azonban ahogy látható, a védelmi szint csökkentésének korlátja még markánsabb megfogalmazást is kaphatna. Alapvető cél ugyanis, hogy a részes felek ne veszélyeztessék majd a környezetjogi normáikat pusztán azért, hogy kedvezőbb beruházási feltételeket teremtve nagyobb gazdasági előnyöket érjenek el. Legvégül azt mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy a jelenlegi szövegtervezet önmagában még távolabbi következtetések levonására nem ad alapot. Egyrészt a szöveg a tárgyalások során lényegesen változhat, másrészt a környezetvédelmi célú rendelkezésekről a teljes képet csak akkor láthatjuk majd, ha véglegessé válnak a TTIP szabályozási korlátokra vonatkozó és önálló fejezetbe tervezett normái, illetve sikerül megállapodniuk a tárgyaló feleknek az eljárási kérdésekben, mindenek előtt a TTIP-ben alkalmazott vitarendezési mechanizmusban.
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.