.JPG)
_____________________________________
- Andor László 2016. máricus 16-án beszélt az ELTE Társadalomtudományi Karán az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésének gazdasági és politikai realitásáról, körülményeiről és potenciális következményeiről.
- Az előadó empirikus adatok segítségével próbálta demonstrálni, hogy az EU-n belüli bevándorlás problémája, amely az egész Brexit kampány egyik fő kiváltó oka volt, valójában nem érinti olyan súlyosan az Egyesült Királyságot, amennyire a britek azt az elmúlt években hangsúlyozták.
- 2016 februárjában a britek számos engedményt kaptak az EU-tól, ezzel is ösztönözve a bent maradást.
- A jelenlegi európai és világpolitikai helyzetben érthető, hogy David Cameron miniszterelnök immár a bent maradás mellett kampányol, hiszen a kilépés sem az EU, sem az Egyesült Királyság számára nem lenne kifejezetten előnyös.
2016. március 16-án tartott előadást az ELTE Társadalomtudományi Karán Andor László a „Magyarország az EU-ban” című előadássorozat keretében a Kar Európai Tanulmányok Tanszékének meghívására. Az Európai Bizottság volt foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős magyar biztosa jelenleg a Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense. Az előadás előzetesen meghirdetett témája az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésének gazdasági és politikai realitása, körülményei és potenciális következményei volt. Andor a témát elsősorban az EU-n belüli migráció irányából közelítette meg, ismertetve az európai munkavállalói mobilitás jellemzőit főként jogi és közgazdasági szempontokból. E blogbejegyzés célja Andor László előadásának rövid ismertetése és értékelése.
Az előadó bevezető gondolatai azt igyekeztek hangsúlyozni, hogy milyen nagy mérföldkő az EU történetében az, hogy most először nem előre mutató irányba zajlik az európai integráció (melynek két összetevője a bővítés és a mélyítés), hanem az Egyesült Királyság esetleges kilépésével egy jelentős visszalépés fenyeget, hiszen még nem volt példa arra, hogy egy tagállam elhagyja az Uniót. Arra, hogy hogyan jutott ideáig az EU és a britek viszonya, már az integráció kezdete környékén lehetne keresni a választ, ám a közvetlen előzmények jelentősebbek a téma szempontjából. Andor szerint a problémák akkor kezdődtek, amikor Cameron kivezette pártját az Európai Néppártból, hiszen már e lépés is jól jelezte a brit konzervatívok ambivalens hozzáállását az EU-hoz. Az Európát ekkoriban érő válságok miatt nyilvánvalóvá vált, hogy az Egyesült Királyság távolodni szeretne azoktól az uniós politikáktól és intézkedésektől, amelyek többletköltséget jelentenek számára, viszont közvetlenül nem kifejezetten előnyösek (pl. segélycsomagok biztosítása, migránsok befogadása stb.).
A brit miniszterelnök 2013. januári EU-t értékelő beszéde volt az, amelyben először ajánlotta fel a népszavazás lehetőségét a briteknek, ha az Unióban nem úgy haladnak a dolgok, ahogy az ország számára kívánatos lenne. Ezek után a következő mérföldkő Andor szerint a 2014. novemberi Cameron-beszéd volt, amely már a 2015. májusi brit parlamenti választások előszobájának tekinthető, és megfogalmazta az igényt a belső (Európából érkező) migrációs nyomás enyhítésére. Ezek a nyilatkozatok egyelőre még csak problémafelvetésnek tekinthetők, felhívták a figyelmet arra, hogy az Egyesült Királyság egyre nehezebben kezeli az európai országokból érkező munkavállalói tömegeket; konkrét javaslatokat azonban nem fogalmaztak meg arra vonatkozóan, hogy Cameron kormánya hogyan képzeli megoldani a helyzetet, mit vár az EU-tól és a többi tagállamtól. Egy évvel ezután, 2015 őszén jutott el odáig a brit kormány, hogy előálljon „kívánságkosarával.” Ezt követően Cameron retorikája lényegesen megváltozott, és aktívan kampányolni kezdett az EU-ban maradás mellett (talán rájött, hogy sok minden forog kockán mind az EU, mind az Egyesült Királyság számára).
A britek négy fő témakörbe csoportosítható követeléséről és egy jövőbeli szerződésmódosításról végül 2016 februárjában született megállapodás az Európai Tanácsban. Ezek után Cameron kitűzte a népszavazást 2016. június 23-ra. A követelések közül az első három, Andor László értékelése alapján, nem kifejezetten vitatott kérdés, és minden tagállam számára elfogadható volt. Ezek voltak az eurózónán kívüli tagállamok jogainak biztosítása; az EU versenyképességének erősítése egy jobb szabályozási rendszerrel, amelyben a tagállamok nincsenek túlterhelve és az EU jogszabályalkotó tevékenységét pedig kordában tartják; valamint a nemzeti parlamentek hatásköreinek védelme. Az utóbbi összefügg a tagországok nemzeti szuverenitásának megőrzésével, és azzal a követeléssel társul, hogy a szerződésben szereplő „ever closer Union”-ként meghatározott cél ne vonatkozzon az Egyesült Királyságra, mert az sérti a tagállami szuverenitást. A negyedik javaslat azonban már nagy port kavart az EU tagállamok között, hiszen az lényegében az EU-n belülről érkező migránsok szociális jogainak megkurtításáról szólt. Annak ellenére azonban, hogy sok tagállam kezdetben ellenezte ezt a pontot, hiszen közvetlenül is érintettek voltak a kérdésben (pl. Lengyelország, Románia, és Magyarország), végül mindenki megszavazta ezt a követelményt is.
Ezek után a volt uniós biztos rátért arra, hogy vajon az EU-n belüli szabad munkavállalás jogi és közgazdasági vonatkozásai, valamint a legfrissebb statisztikai adatok alapján mennyire volt indokolt a „Cameron-csomag” negyedik pontja, és egyáltalán az, hogy a britek ennyire az uniós belső migrációra helyezték a hangsúlyt a „Brexit-folyamat” során. Szinte magától értetődő tény, hogy a 2004-es keleti bővítés alapjaiban változtatta meg az EU-n belüli migráció és munkavállalás képét és arányait, mivel hatalmas volt a jövedelmi szakadék a tizenötök, és a tíz új tagállam között. Ennek következménye lett a tőke nyugatról keletre, a munkaerő keletről nyugatra vándorlása. Ha azonban a külföldi (de EU-n belülről érkező) munkavállalók arányát nézzük, azt mondhatjuk, hogy leginkább néhány kis tagállamban (pl. Luxemburgban vagy Ciprusban) kimagaslóan nagy az arányuk. Ezzel szemben az Egyesült Királyságban például az uniós átlagnak megfelelő ez az arányszám. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a gazdasági világválság és az eurózóna válsága milyen hatással volt a munkaerő-mobilitásra. A meglepő adatok szerint első körben a válság jelentősen visszavetette mind az EU-n belüli mind az EU-n kívüli migrációt. 2010 után növekedni kezdett ugyan a migráció, de nem állt vissza a válság előtti szintre. Mivel az Egyesült Királyságba érkező munkavállalók közül főleg a kelet-közép európai országok állampolgárainak nagy arányára szoktak hivatkozni, Andor felhívta rá a figyelmet, hogy a válság visszavette például a lengyel és román külföldi munkavállalási kedvet, és inkább a déli államokból kezdtek egyre többen máshol munkát vállalni. A célországok tekintetében megint csak érdekes megfigyelés, hogy az Egyesült Királyságba irányuló bevándorlás a válság hatására csökkent (míg más tagállamokba, például Németországba vagy Ausztriába nőtt).
Általánosságban tehát elmondható, hogy bár az elmúlt negyed században valóban nagy bevándorlási hullámot élt meg az Egyesült Királyság, az Európán kívülről (elsősorban a Nemzetközösség országaiból) érkezők sokkal többen vannak, mint az EU-n belülről jövők. Gyakran hangzott el érvként brit részről, hogy a különböző európai országokból érkező munkavállalók a brit szociális rendszer élősködői, mert vagy nem dolgoznak, vagy pedig túl sok juttatást kapnak. Az Andor által bemutatott felmérések alapján azonban a brit állampolgárok és az EU-migránsok foglalkoztatási rátája az Egyesült Királyságban közel azonos, sőt a bevándorlóké pár százalékkal magasabb is. Az előadó itt felhívta a figyelmet arra, hogy az EU-n kívül érkezőkkel kapcsolatban már valószínűleg mást mutatna a statisztika. Ezen kívül, az EU-migránsok a brit jóléti juttatások csupán kb. 2 %-át veszik igénybe, amely messze a társadalomban betöltött részarányuk alatt van. Így elmondható, hogy több statisztikai adat alapján az EU-migránsok a brit szociális rendszer nettó befizetői: az átlagnál fiatalabbak, aktívabbak, és képzettebbek, ezért több pénzt tesznek bele a rendszerbe, mint amennyit kivesznek belőle
E statisztikák ellenére David Cameron a brit választók megszólítása érdekében az EU-migránsokkal szemben építette fel az utóbbi években tapasztalt EU-kritikus retorikáját. Az Európai Tanács pedig belement egy olyan alkufolyamatba a britekkel, amely nem feltétlenül indokolt az empirikus adatok alapján. Tette ezt azért, mert az Egyesült Királyság EU-ban maradása mindenki közös érdeke. A négyes csomag februári elfogadása, konkrétan pedig az Egyesült Királyságba érkező munkavállalók jogainak jelentős csorbítása azonban beláthatatlan következményekkel járhat. Például az amúgy is olcsó külföldi munkaerő még vonzóbbá válhat majd a brit munkaadók számára.
Andor nem bocsátkozott jóslatokba a népszavazás kimenetlét illetően, ám érezhetően a bent maradás kis arányú győzelmét jósolja. Arra a kérdésre, hogy nem lesz-e veszélyes precedens az, hogy az EU ennyit engedett a briteknek csak azért, hogy maradjanak, Andor úgy válaszolt, hogy szerinte a britekre az ország gazdaság- és világpolitikai jelentősége miatt mindenkinek szüksége van, tehát elsősorban geopolitikai okokból kapták meg lényegében az összes engedményt, amit kértek. A volt EU-biztos szerint az elmúlt néhány hónap megerősítette az EU-t, a jövőben más tagállam pedig nem fog olyan kiváltságos helyzetbe kerülni, hogy ilyen módon zsarolja a többi tagállamot. E ponton hadd jegyezzem meg, hogy Andor jövőképe talán túlzottan optimista, hiszen a brit siker (maradás, de speciális státuszban és kiváltságokkal) számos már uniós tagállamnak adhat példát, és ezzel rendkívül veszélyes széthúzási spirál kezdődhet meg a nemhogy a több, hanem a „nagyon sok sebességes” Európa irányába. Ne feledjük el, hogy van még olyan tagállam, amely legalább olyan fontos az Unió számára, mint az Egyesült Királyság…
Összességében elmondható, hogy a - mind hallgatók, mind oktatók, vagy a téma szekértői számára - érdekes és informatív előadás fő üzenete egyértelműen az volt, hogy szoros összefüggés van a Brexit-probléma kialakulása, és az Unión belüli migráció között. Cameron egyértelműen az utóbbira építette fel az egész népszavazási kampányt, ám - ahogyan arra statisztikai adatok segítségével rámutatott Andor László – a valóság nem feltétlenül igazolja az EU-migráció körül kialakult brit retorikát. Cameron hatalmas kockázatot vállalt a népszavazással, és nem véletlen, hogy újabban már a bent maradás mellett kampányol, hiszen a Brexit nagy gazdasági károkkal járna nemcsak az EU-nak, hanem az Egyesült Királyságnak is. Nem csak az európai gazdasági kormányzásból szorulna ki az ország, hanem komoly belpolitikai következményei (például egy kiújuló skót függetlenségi mozgalom), valamint külpolitikai hatásai is lennének (az európai egység és egyensúly felbomlása) a kilépésnek.
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és semmiképp nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.